hello.
Van hogy az ember kissé elveszettnek érzi magát, nem találja, vagy nem látja azt az illúziót, amihez kitartva képes megjárni az előtte lévő utat. Legalább is, én így vagyok vele.
Van, hogy a világ olyan, mintha elcsomagolták volna egy szebb napra. Addig lefagyva áll, s benne mindenki kibekkel, hogy jöjjön majd a megfelelő pilllanat. S akkor nem lesz távolság az emberi szívek között, s majd egyik könnyen szót ért a másikkal. Addig is, itt van nekünk a harc, mely kondicionálja a valóságunk, létünknek értelmet, világot ad. Legalább is, én így látom.
S mégis, űr tátong bennünk. Legalább is, én így...aaah
Mélységét nem ecsetelném, már léte is szédítő. Talán ilyenkor kell az élet összetett jelenségét degradálni egy olyan szintre, ami az evolúciós gyökerektől csak anyagi minőségében különbözik. Ahol, szabad akarat híjján, egyfajta nyers tisztaság uralta valóság volt az egyetlen diszciplína, ez adott erőt. Talán ez a támaszom ilyenkor, s megpróbálom nem felismerni az ellentmondást, hogy míg a zsigeri lét és a szabad akarat bódító frigyében élni minden élőnek joga, ez nem minden esetben lehetősége is. Ott van például Robinson Crusoe.
Lehet, hogy ez a józan élet egyetlen útja, s eme egyszerű képlet mentén életek telhetnek el boldogságban. Vagy az eb máshol van elhantolva? S lehet, hogy életünk körhintájának unott ismétlődése méltóságunk megtartásával egyetlen irányba mutat: az örök megújulás genetikailag kódolt megoldása felé?
A remény veszik el utoljára, all you need is love.
